Támogatói est beszámoló

Beszámoló a szponzori estéről

2015. március 6-án egy olyan esemény került megrendezésre, amely a sportklub életében eddig egyedülállónak mondható. Az Egyesület meghívta vacsorára a szponzorokat, támogatókat.

Az este megnyitásaként az új elnök, Szalados Szabolcs köszönetet mondott a több éves támogatásért, amit a klubnak nyújtottak a szponzorok. Egy nagybetűs KÖSZÖNÖM volt az egyik célja az estének. „A megjelenteken túl is mindenkinek köszönjük, aki anyagi vagy bármilyen más formában segített az Egyesületnek.”

A másik cél pedig az volt, hogy meggyőzzék a támogatókat, hogy igenis van értelme a Kecskédi Sport Egyesületet a jövőben is támogatni. Ehhez az elnök úr bemutatta, hogy mik az elképzelések, célok, hogy kicsit közelebb kerüljön az egyesület a vállalkozókhoz.

Napirendi pontok:

1. Az új elnökség bemutatása:

-Németh Tamás – alelnök – utánpótlásedző

-Linczmaier László – edző – szakmai igazgató

-Varsányi János – gazdasági vezető

-Schmuck Norbert – utánpótlás koordinátor –      utazások szervezése

-Balogh József – titkár

-Tomayer Szilárd – műszaki feladatok koordinálása

-Baranya Tibor – technikai vezető

-Szalados Szabolcs - elnök

„A biztonságos, és megfelelő működési háttér megvalósítása az elnökség feladata.”

2. Célok ismertetése a szponzorokkal (Szalados Szabolcs)

 

  • Együttműködés fokozása: Polgármesteri Hivatallal, KEMLSZ-el, szponzorokkal, szurkolókkal.
  • Az egyesület könyvelője Kasszányiné Ruppert Tímea lett, fokozva az együttműködést a Polgármesteri Hivatallal, átlátható gazdálkodás megvalósítása
  • Fejlesztések melletti elkötelezettség: lásd 3. pontnál, nem csak az Egyesület számára fontos, hanem a faluban megrendezendő különböző események (falunap, búcsú… stb.) színvonalát is emeli
  • Szponzoráció, marketing, stratégia: több csomag magánszemélyek és vállalkozások részére
  • Hatékony elnökség feladatfelosztás: egykezű irányítás megszűntetése
  • Sajtó, tájékoztatás, információszolgáltatás: Tromposch Csaba és Udvarias Zoltán fogja az egyesülettel kapcsolatos híreket összefoglalni a Kecskédi tükörnek, és a megújult honlapnak. www.kecskedksk.hu
  • Utánpótlás toborzás: kb. 140 igazolt labdarúgója van a klubnak, nem csak helyi fiatalok, hanem környező települések fiataljainak elcsábítása
  • Egységes kommunikáció a vezetés részéről: kifelé egységes álláspontot kell képviselni az elnökség minden tagjának, nézeteltérések esetén is
  • Bevételi potenciálok keresése: kb. 14 millió HUF, amiből az egyesület gazdálkodik 1 évben
  • Csapategység erősítése: útiköltségek fedezése a játékosok számára, sporteszközök biztosítása (pl.: egységes melegítő)
  • Szurkolói klub összetartása, erősítése: Tomayer Róbert aktivitása (CD, a meccsek alatt Ő az egyik hangulatfelelős). „Nincs még egy olyan tábor a megyében, mely külön szurkolói buszt indítana a meccsekre, erre méltóan büszkék lehetünk.”

 

3. Fejlesztési célok (Szalados Szabolcs) – 5 évre előrevetített    (rövid-közép-hosszútávú) célok

 

  • Sporttelep körbekerítése: előírásoknak való megfelelés miatt kötelező 2015/16-os idényre
  • Öltözők bővítése: közelmúltban történt beruházásra büszkék lehetünk, mert igen impozáns lett az épület, de sajnos nagyobb nem lett, csak komfortosabb. Az iskolában öltözik az ifi csapat, a nagycsapat fér csak el az öltözőben.
  • Lelátó építése: a jelenlegi ülősor mögé a pálya hosszának 50-60%-ban még egy sor kialakítása, és ennek egy részét ennek lefedni
  • Műfüves futballpálya építése: költségvetésben nagyobb horderejű dolog, a hely megvan hozzá, egy 20x40 méteres pálya ára kb. 30millió HUF, az álom egy 60x40-es pálya, de ennek az ára 62 millió HUF.
  •  Teniszpálya építésének lehetősége
  •  Edzőpálya talajfelújítása: műfüves pálya kialakításától is függ, de fel kell újítani, mert göröngyös, balesetveszélyes
  • Kiszolgáló faház létesítése: büfé áthelyezése, így a klubhelység felszabadul
  • Szertár/raktár építése: fűnyíró kistraktor pályázatot nyert az egyesület, ezt a traktort, ill. más eszközöket, berendezéseket is valahol tárolni kell

 

4. Linczmaier László

 

Sok csapata van a klubnak. Ezek közül az U7, U9, U11, U13-as csapataink játszanak Bozsik tornákon, a többi csapatunk már bajnokságban játszik. Az U14, U16, U19-es IFI csapat, a felnőtt csapat, az öregfiúk és az idei évtől van már női csapatunk is. Pályagondokkal küzdünk. Ha minden csapat kimegy a pályára, akkor 14 edzés van egy héten, plusz a mérkőzések, és elképzelhető, hogy egy hétvégén akár 5 mérkőzés is van a pályán. Az edzőpályát használja mindenki a nagypálya megóvása érdekében, így az edzőpálya talaja minőségi munkára alkalmatlan. Hátrány még számunkra a környező településekkel szemben, hogy a tornateremben sem tudunk érdemi munkát végezni, hisz az is elég elavult, és kicsi.Az előző évek eredményeit 2 részre bontanám. Bajnokságokat nyertünk (U12, U14 2x, U19, felnőtt (a Magyar kupában pedig az országos táblán volt, a legjobb 64-be jutott). Ezeknek az eredményeknek nagyon örülünk, ugyanakkor bánkódunk is, mert nagyon sok játékosunk eligazol magasabb osztályba különböző csapatokhoz (Győr, Vasas, Ferencváros, Tatabánya). Ez elég nagy érvágás a csapatnak, ezért is van szükség arra, hogy a környező településekről próbáljuk gyerekeket idehozni. Az egyesület elég sokat áldoz erre, hiszen egy kisbusz hozza-viszi ezeket a srácokat heti 2x edzésre, ill. mérkőzésre. A szövetség nagyon komolyan veszi az utánpótlást, mert edzéseket is jönnek ellenőrizni. A jövő idénytől, ha pl.: egy Bozsik tornán nem tud kiállni egy csapat, akkor arra az évre nem kap MLSZ támogatást az egyesület. Az edzések ellenőrzésénél, ha nem találják megfelelőnek az edzői munkát, vagy a létszámot akkor a TAO támogatásokat fogják csökkenteni.Még ne igyunk előre a medve bőrére a felnőtt csapat helyezés kapcsán. Még előttünk van jó néhány nehéz mérkőzés, szinte nincs olyan csapat, aki ne tudná a másik csapatot megverni, de igyekszünk a mérkőzéséket megnyerni, a szurkolóknak, szponzoroknak örömet okozni, és tovább öregbíteni a falu hírnevét.

 

5. Németh Tamás

 

  • A szakmával kapcsolatban annyival szeretném kiegészíteni, hogy nem azért van annyi csapatunk, mert mi ennyit szeretnénk indítani, hanem azért, mert ha felnőtt csapatot akarunk indítani a megye I. osztályban, akkor ennyi utánpótlás csapatot kell foglalkoztatnunk. Régebben támadások érték a csapatot, hogy kevés a kecskédi, de lássuk be, hogy több mint 100 labdarúgót különböző korosztályokban szerepeltetni nagyon nehéz lenne, ha nem foglalkoztathatnánk környező településekről idecsábított gyerekeket. Sőt! Meg kell köszönnünk, hogy eljönnek hozzánk. Hogy ez meddig tarható, azt nem tudom, de szerencsére olyan hírnevünk van a fociban, hogy a szülők hozzák ide a gyerekeket. A jövőben ezt lesz a legnehezebb biztosítani.
  • Rövid történelem: 2012-ben az ifi csapat bajnokságot nyert a Megye I-ben, az U14 szintén nyert ebben az évben, és ott elindult valami. Bajnok lett a felnőtt 2x, bár ebből 1x elvették, és én úgy gondolom, hogy idén is bajnok lesz.
  • Az új elnökség megalakulása is jelentős mérföldkő, és az is, hogy meghívjuk a szponzorainkat, és megköszönjük a támogatásukat. Nagy dolognak tartom, hogy ezen az estén olyanok is ülnek közöttünk, akiket meccsen szinte nem is látok, de a TAO-s támogatások részét olyanoktól kapjuk, akik nem is járnak mérkőzésre. A következő sikerünk remélem az lesz, hogy azok az emberek, akik támogatnak minket, kijönnek a meccsekre is. Mi nagyon szívesen látjuk Őket, így talán majd Ők is látják, hogy mekkora munka folyik a csapatnál.

 

6. Szponzorációs támogatási lehetőségek (Szalados  Szabolcs)

 

  • Magánszemélyek részére (2 csomag)
  • Vállalkozások részére (több csomag)
  • TAO támogatások (90%-ban utánpótlásra kell fordtani)
  • A részletekért kérjük, forduljanak bizalommal Szalados Szabolcs elnök úrhoz!
  • Az egyesület névadó szponzora 2015 áprilisától a Wati Kft lett. Így a jövőben a hivatalos neve az egyesületnek: Wati-KECSKÉD KSK.
  • A névadással kapcsolatos részletekről bővebben a következő számban olvashatnak.

                                                                                                   Udvarias Zoltán

scroll up